Talpraállás az alkoholfüggőségből

Öt évvel ezelőtt a hivatásos tisztek szolgálati nyugdíjába menekültem (az egészségügyi ok depresszió volt és keringési problémák).
A Hivatalt magam mögött hagyva új életet akartam kezdeni: ismét tanultam, vállalkozást indítottam. Úgy tűnt, minden sikerült megint: soha nem kerestem olyan jól. De egyre többet ittam. Hibás munkákat adtam ki a kezemből, ittasan oktattam, megbízhatatlan lettem partnereim előtt. Eljött az az állapot, amikor nagyon jól tudtam, hogy nem szabadna innom, de bele haltam volna, ha nem ihatok. Hazudtam, dugdostam az italt, ingerülten veszekedtem a családommal. Őszintén ígértem nekik, hogy soha többé, amit aztán azon nyomban meg is szegtem. Utáltam magam. A családom szégyellt, dugdosott engem, aztán ők is hazudtak helyettem. Pokollá vált az életük, menekültek tőlem. Egy házban éltünk, jogilag egy család voltunk, de ez már nem volt család, senkinek sem nyújtotta, adta azt, amit várt tőle.
Józanodásom első hónapjaiban mondta el e feleségem, milyen szörnyű, kilátástalan volt számára, hogy a szeme előtt megyek tönkre, esik szét a család, neki már öt éve nincsen férje, a gyerekek menekülnek el otthonról. Fiam arról beszélt, hogy két éves lyuk van az életében, amikor neki nem volt apja. Akkor nem volt, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám, a serdülőkorában (amikor nekem sem volt!?) Lányom közölte, hogy neki egy egyetemi tanár lett a pótapja, különben nem tudott volna diplomázni, megélni azokat az éveket…
Két évvel ezelőtt a karácsonyi ünnepekre készültünk. Tőlem már nem kértek mást, csak ezen a szent napon ne igyak. Nem sikerült, feleségem, fiam összepakolt, s az akkor már külön háztartásban élő lányomhoz utazott. Egyedül maradtam december 24-én este. Az ünnep fényei körülöttem, a kívülről csendes házakba a szeretet, béke költözött, családok ülhették körül a terített asztalt… Akkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az alkohol mindent elvett tőlem, tehetetlen vagyok, nincs tovább, kétségbeesésemben Istenhez fordultam, imádkoztam…
Családom is végig sírta a szentestét, s döntöttek: tehetetlenek alkoholizmusommal szemben, feleségem váljon el tőlem, legalább az anya maradjon meg a gyerekeknek! Kegyetlen, fájdalmas döntés volt, és mégis valahol itt volt a kezdete egy új életnek… Hónapokon belül kimondta a bíróság a válást. Véletlen lehetett? A bontóperi tárgyalás estéjén jutottan el életem első A.A.-gyűlésére, majd néhány hét múlva egy terápiára, ahol bevezettek az A.A. programjába. Azóta józanodom.
Az életem gyökeresen megváltozott. Először felnőtt korú gyermekeim szeretetét, megbecsülését kaptam vissza, 90 napos lehettem, amikor volt feleségem azt mondta országos találkozónkon: tisztellek azért, amit teszel (követed az A.A. ajánlásait, programját). Aztán jöttek azok a hosszú hónapok, amikor újra megtaláltuk az utat egymáshoz, helyre állt a bizalom, s majdnem egy év telt el, amikorra mindkettőnk számára nyilvánvalóvá vált: szeretjük egymást, ebben a családban és együtt akarunk élni.

Klikk, tovább.

Pages: 1 2 3 4