Skip to content


Mráz Sándor Zoltán

1998 óta dolgozik a szenvedélybeteg ellátás területén, több civil és szakmai szervezet tagja. Képzettségét tekintve szociális munkás, szakvizsgázott szociálpolitikus (pszichiátria és szenvedélybeteg ellátás), addiktológiai konzultáns képzésben vett részt és családterapeuta. Az NCSSZI drogügyi szakértője (prevenció, kezelés-ellátás, rehabilitáció), volt Faludi Ferenc Akadémia  ösztöndíjas. Az addiktológia tárgykörében óraadói tevékenységet végez, szakdolgozati konzulens, opponens. 2003-tól dolgozik a nyíregyházi drogambulancián, ahol egyéni konzultációkat és csoportfoglalkozásokat tart, majd Budapesten szakmai vezető, jelenleg alapítványi elnök.
Szenvedélybetegekkel végzett munkája során az emberi kapcsolatokra, azok  társas viszonyaira, hatásaira, kölcsönösségére, (etikai) kiegyensúlyozására, set-setting kontextusaira helyezi a hangsúlyt, hisz az emberi belső erőforrások mozgósításának lehetőségében, a nyílt, őszinte, hiteles kommunikáció erejében. A múlt miértjei után, a jelen hogyan válaszai érdeklik. A szenvedélybetegséget/problémát és/vagy jelenséget a rosszul működő rendszer tüneteként értékeli, amely egyben az egyén, család, csoport, közösség, réteg és társadalom által küldött üzenet, jelzés is. A szenvedélybetegség rendszerszemléletű kezelésében a pszichodinamikus családterápiás módszerek alkalmazását tartja egyik leghatékonyabb eszközének.
Szociálpolitikusként az érdekképviselet, igazságosság, szolidaritás és szubszidiaritás elve mentén gondolkodik. A drogjelenséget a társadalom, civilizáció patogén jelenségének tekinti, ami fogyasztásra és függőségre predesztinál, háttérbe szorítva ezzel az egyén önreflektivitását, énhatékonyságát, önmegvalósítását (valakivé válni), valamint a magunk és másokért érzett felelősségvállalását, odafigyelésének képességét. Egyik veszélyes szenvedélynek a hatalom iránti szenvedélyt tartja, amely a legmélyebb regresszivitást, torzulást és elakadást okozhatja az élő rendszerek számára szabadságuk teljes megélésében.

Egyetért azzal a gondolattal, hogy minden társadalom számára lehetőséget kell adnia az egyén számára a csoda, a  misztérium és a spiritualitás megélésére, amely nem nélkülözheti a hit – ugyan tudományos eszközökkel kevésbé mérhető, validálható- erejét.

A szenvedélyprobléma megismerése előtt annak elfogadására kell törekedni, ha a megismerés hajlandósága hiányzik, nehezen fogjuk azt megérteni, és kezdeni vele valamit, így annak elfogadására, kezelésére, megoldására tett lépéseink folytonos feszültséget, szorongást, zavart és a tehetetlenség érzését eredményezik majd.

0 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.