Skip to content


BaL története

92-ben megcsömörlöttem, újabb kórház, leálltam, legalább is ezt gondoltam, mert nem használtam fél évig ópiátot. Ekkor megismertem egy hozzám hasonló cipőben járó -(Szpíd, alkohol oké-ópiát nem) lánnyal, akivel aztán összeházasodtunk, mert azt hittük, hogy megváltozik majd az életünk ettől, pedig az esküvőre, már visszaestünk mind ketten, sőt nekem köszönhetően, már ő is szúrt. Aztán együtt cuccoztunk 8 évet, kifelé azt a látszatot keltve, mintha minden rendben volna velünk. Észre sem vettem, hogy közben teljesen elvesztettem az egyéniségem és totál leépültem. Ez egészen kétezerig tartott. Már egy jó ideje metadon fenntartóra jártunk a drogambulanciára, a jász utcába, amikor 1998-ban volt egy komoly autóbalesetem. Benne volt a másnap reggeli híradóban. 8 napi kóma, az összes első fogam kitört, 8 órás műtéten csavarozták össze az arc csontjaim. Ezután már nem tudtam tükörbe nézni, egy torzó nézett vissza rám. A feleségem közben belemászott a kereskedésbe, én meg otthon voltam vidéken, mint egy remete. Minden este vártam, hogy haza jöjjön. Persze csak azért, hogy elszálljak a herointól és a kokaintól. Ki a valóságból. Mindig kéznél volt az anyag, mégis egyre magányosabb és agresszívebb lettem.
Nem tudtam magamat elfogadni. A viszonyunk is megváltozott a feleségemmel, valószínűleg meg is csalt ekkor már. Akkor azt mondtam, hogy elég volt. Megkértem a dokinőm az ambulancián, hogy segítsen, mert le akarok állni. Így kerültem kórházba megint, majd utána rehabokra. Közben szétmentünk a feleségemmel, amit kicsit sem bánok, pláne, hogy 3 hónapra rá bebukott és ült is két évet. Szóval megúsztam. Ennek 10 éve. Nem csináltam végig egy rehabot sem, de az 5 hónap, amit ott töltöttem az meghatározó volt és még ma is tartom velük a kapcsolatot. Aztán, még sokat segített a felépülésemben, hogy rehab után az első évben minden héten eljártam a „Hely”-re, amolyan önsegítő jellegű csoportokra, ahol hasonló helyzetben lévő és hasonló problémával küzdők jártak. Ott, két új barátot szereztem. Közben lediplomáztam, újra felkerestem a régi barátaimat, újból focizni kezdtem, megint együtt zenélünk, együtt bulizunk, nyaralunk, ha lehet.
Egy szerencsés véletlen folytán ma már Drogosokkal foglalkozhatok, ez a munkám és szeretem, csinálni. Megleltem a párom, és együtt neveljük a 10 hónapos kisfiunkat, aki egy tünemény. Végül is, nem bántam meg, hogy drogoztam, de csak azért, mert sikerült abbahagynom.

Posted in felépülés történetek. Tagged with .

0 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

Some HTML is OK

(never shared)

or, reply to this post via trackback.