Kerék története

Sziasztok Éterlakók!
Szó szót követ T-vel a buszon Amsterdam felé. Kicsit nehéz felidézni, hisz nem ma volt, de erőt veszek magamon, s bele csapok a lecsóba.
Már láttuk magunkat a fő utcán fő műsor időben Gulden áradatban, s tapsvihar tengerében lubickolni, volt még egy társunk, akit nevezünk M -nek az anonimitás, s személyes jogok megvédése céljából. A többiek már kint vártak. Emlékszem még ButhaPesten, ahogy vártuk a busz indulását a téren még elvágtunk egy jó sunglit, én meg el is kezdtem biciklizni a magam szórakoztatására, de az utastársaink is figyelemmel kísérték a produkcióm. Szóval ilyen keretek közt sikerült elindulni a 15 órás útnak.
Az út elég nyomasztóan indult, de sikerült vidámmá tenni a tavaly évi élmények felelevenítésével, ami számomra, s M -nek az első nagy túrája volt. T-már rutinosabb csóka volt, csak egy időre kieset a gyakorlatból, s most utcai zenészként szerette volna ki próbálni magát. Velem karöltve végül is sikerült vidámmá tenni az utazást.
A megérkezés már nem volt ily boldogsággal telített… A csomagok elhelyezése után a csomagmegőrzőbe szomorúan vettük tudomásul az eső jelenlétét. Ami teljesen hétköznapi. Óránként én azért bicikliztem kicsit a vasútállomáson, merthogy ott volt a csomagmegőrző. Az eső végét a Centrál station elöt ülve vártuk, hogy folytathassuk utunkat. Természetesen T- nem igazán bírt magával, ha már nála volt a hangszere. Az épület előtt egy kisebb embercsoport is összegyűlt, akkor adódott is a helyzet, hogy ö is megmutassa tehetségét. Úgy is tett. Egy sapkát ki a lábba elé, hagy szóljon a konga. Ütötte jó húsz percig hol intenzíven, erősen izomból, hol lassan, lágyan érzékien játékosan, de sajnos nem nagy sikerrel. M- úgy gondolta megpróbálja ö is, ha már T- feladta. Megjegyzem, neki semmi köze semmilyen féle-fajta hangszerhez. De a poén kedvért miért is ne. El is kezdte ütni ész nélkül, teljesen ütemtelenül össze vissza, ahogy az a nagy könyvbe meg vagyon írva. Tíz percig se kellet ütnie már kapta is az első guldenját, valószínűleg, hogy hagyja abba vagy fordítsa a zenei hiányosságai pótlására. T-én látszott némi irigység. Az eső elállt, s már fojtattuk is az utunkat a többiek felkeresése céljából. Ami egy coffeshopig valló eljutásig tartott, ahol meg is találtuk a többi túlélőt. Persze közös beszívás, majd sörszerzés egy áruházból, majd ki jutás a kempingbe, hogy biztosítjuk éjszakai szállásunkat.
Másnap irány munkába. Egy közeli kis városba, ahová vonatstoppal jutott el az egész csapat. Természetesen én vittem Q-ról lehúzott BMX-ét, ha úgy alakul, akkor tudjak valahol egy kicsit gurulni. Ezzel a lehetőséggel éltem, hiszen nem az szerepelt a terveinkben, hogy a piros lámpánál meg álló személygépkocsik szélvédőjét mossam. Függetlenül a tulaj akaratától, hogy egyáltalán szükségét érzi-e szolgáltatásunknak. De nem nagyon volt jellemző az elutasítás. KB 20% aki nem tartott igényt a szolgáltatásunkra, de még ők is adtak valami apróságot néha, hogy ne mocskoljuk jobban össze a szélvédőjüket. Persze volt, aki erősebben tiltakozott erőszakosan, ablaktörlő lapát bekapcsolása, esetleg a kocsiból ki szállva fenyegetően agresszívan. De csináltuk, hisz valamiből össze kellett szedni azt a pár guldent amiből, kifizettük a kempinget, meg a kenyérre, tejre valót. Ami mellé kellett azt természetesen elloptuk, sajtot, felvágottat, meg mindent, amit megkívántunk.
Egy nagycsalád voltunk. Nem volt vita ki menjen be a boltba, tudtuk ki mit szeret, és kedvességből megleptük egymást apróságokkal. Csoki, penészes sajt, güris felvágott, csokoládés joghurt. Minden volt, mint a búcsúban. Mindenkinek megvolt a maga szerepe a túléléshez, de ugyanakkor, ha valaki kiesett a szerepéből valaki átvette a helyét. Persze nem volt ez ilyen rózsaszín vidám. Végig kellett néznem néhány cirkuszt a reggeli első spangli megszerzéséig, a családon belüli vonzalmak összegabalyodásáig. Valaki mindig rosszul járt, érzelmileg sérült, de valahogy mégis összetartottunk

Eszembe is jutott egy kedves történet.
Ez speciel Amsterdamban történt a megszokott munkát végeztük egy forgalmasabb kereszteződésben. Ahogy kell, szervezetten ketten hárman figyeltek több irányból, hogy a rendőrök meg ne lepjenek. A maradt nyolc ember pedig felváltva mosta a szélvédőket, hogy biztos megálljanak az autósok a gyalogosátkelőben. Az átkelés biztonságát elősegítő gombot, pedig egy gyufaszállal támasztottuk ki. Egyszóval minden körben biztosítva volt a lehetőség a napi betevő megszerzésére. Na szóval nem sok hangulatom volt aznap dolgozni, de látván a többiek lelkesedését, amit a kuncsaftok jegyzem elégé jól toleráltak, ezért aznap erőt, vettem magamon és odaszóltam T-nek, hogy a következő körbe dobjuk be magunkat mi is. Úgyis tettünk. A lámpa pirosra váltott, s már indultunk is a lehúzókkal, rongyokkal felszerelve.
Az első autó nem kért a szolgáltatásunkból. Tovább a soron a következő második is ódzkodott. Nem baj, egyet még le tudunk mosni, ha siettünk. Nyomás a következőhöz. Na ekkor, a megdöbbenéstől földbe gyökerezet a lábam, ahogy a soron következő második delikvens mellett elhaladva szemem elé táruló látvány megbénított. Egy tűz piros Ford mustág cabrio gyönyörű állapotban frissen polírozva csillogott villogott. Ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Ahogy közelébe értem megláthattam a bézs színű üléseket természetesen bőrből. A kormánykerék gyári. A nagy átmérőjű középen a duda gombjánál krómozott díszléc, csak hogy legyen valami plusz, amin meg törik a nyári nap kora délutáni fény sugara. A sofőr afro-amerikai, de nem az a szín feka, hanem olyan negyednyi ősafrikai vér csörgedezhetett az ereiben. Harmincas éveit taposta, rövid hajjal, elegáns fehér nagy gallérú ingben várta a zöld jelzést.
Lenny Kravitz-ra, az énekesre hasonlított, most ahogy felelevenednek a képek, …………………………..de nem is ez a lényeg. Ahogy odaértem a szélvédőhöz, jelezte, hogy túl tiszta a szélvédője és nem tart igényt a szolgáltatásunkra. Miközben intett, hogy menjek közelebb, és az éppen meggyújtott spangliját nyújtotta, mire beleszívtam már zöldre váltott a lámpa. Tovább robogott, én meg ottmaradtam a spanglival. Milyen vicces az napi első pénzkeresési próbálkozásom spangliba fulladt. Pláne, hogy aznap még nem is szívtam, de nagy öröm. A lányok pörögtek egész nap, jól is kerestek, nem is nagyon kellett nekik a spangliból. Elszívtam az egészet, bár T- kívánt meg egy kicsit, csak hogy egy szinten legyen velem, ha még dolgozni akarunk. Miért ne akarnánk egy ilyen sungló után, jó fajta finom könnyed fű volt. Pirosra kaptam fel a fejem, mosunk T-nek, s már ugrottam is az eszközökért. A6-os Audi, nagyon jó, ezek biztos dobnak majd valamit. Arab fiatalok, fiuk, lányok vegyesen. Megállni sem volt idejük, mire észbe kaptak, már be is haboztuk T-vel a szélvédőt. Igenám, de az aszfalt minősége elég ramaty volt, mint idehaza a kereszteződésekben, hullámos. Én meg olyan lelkesen álltam oda mosni, hogy nem is figyeltem, hogy a lábam a kerék mögé került egy hullámvölgybe. Elég nagy egy a6-os szél védője, én meg lelkes voltam, a sofőr meg elég bamba, mert, hogy simán rágurult a lábfejemre az UTAS TÉRBEN időközben ki alakult vita . Az addig oké is, DE ÁLYÁMÁR LE A LÁBAMROL TE BAROM MERT SZIJEL VÁGOM A SZÁDAT, ordítom torkom szakatábol. T-meg természetesen rám szól, hogy mossam már lefelé a habot, s hagyjam már a cirkuszt. Na, én ekkor: BAZEG TE MI A .ASZT SZOLNÁL HOZZÁ, HA EGY ILYEN BAROM RÁÁLLNA A LÁBADRA, mondom ezt már a sofőr felé fordulva. Aki erre elkapta a történet fonalát, bár nem igazán értette a felháborodottságomat. Én meg kézzel, lábbal angolul igyekeztem magyarázni kétségbeeset helyzetem, miközben ki kellett várnom a zöldet, hogy kiszabaduljon a lábam a fogságból. Próbáltam kiráncigálni a kerék alól, de semmi esélyem sem volt a 2 tonnával szemben. Mikor elindultak, hangsúlyozom a zöld jelzéskor, kaptam a sofőrtől egy 10 gúldenest, ami az akkori árfolyamon 1500 forintnak felelt meg. Szerintem Kólába volt az egész csapat. De ez nem igazán kárpótolt a lábfejemen hagyott autógumi abroncs minták látván, érezve, amit egyből az eset után megnéztem a cipőm, zoknim levétele után. Mi jobbat kívánhat az ember magának egy jó spangli után. Na, aznap nem is mostam többet. Este jót röhögtünk az eseten a shopban a csapattal, a lábamnak semmi baja se lett, de egy sztorit megért.
Klikk, tovább.

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9