Skip to content


Kerék története

Hello mindenki!

Sokat gondolkoztam hogyan is írjak, de rá kellett döbbennem a téma adott. A minap villant az agyamba, leállásom utáni gyötrelmek közepette kapaszkodóul szolgáló mondatom, miszerint én egy kis ember vagyok nagy tervekkel.
Igen ám, de a nagy tervekhez idő kellene, és ez az, amit a legelsőnek meg kellett tanulnom. Főleg magammal szemben. Mert addig, míg lángszóróval égettem életem gyertyáját nem igazán volt időm magamra. Többnyire azzal foglalkoztam, hogy minél többet bulizzak, s megfeleljek a társaságom elvárásainak. Ami jegyzem, még eleinte fel sem tűnt, de ezért őket nem hibáztathatom. Jó helyen voltak jó időben.
Szóval, én már egy percig sem bánkódom azért, amit gyengeségemből kifolyólag okoztam magamnak. Nélkülük lehet, hogy túl sem éltem volna. Szóval még hálás is vagyok. Meg amúgy is, ami nem öl meg az erősít. Jó persze, mostanában már nem nagyon járunk össze, meg van, akivel meg is szakadt a kapcsolat . De ugyanakkor kapok pozitív kritikákat némelyiküktől, hogy milyen f…. gyerek vagyok, hogy eljutottam erre a szintre.
Nekik csak egy jó buli volt meginni néhány sört, s pár felest, meg elszívni egy pár sunglit, vagy felszívni egy kis gyorsat, csak hogy jobban érezhessék magukat. De nekem magam elől is menekülnöm kellett, aminek a végén meg is fizetem az árát uzsorakamattal együtt.
Persze mindenki menekül.
Most már így józan tiszta fejjel látva, hallva a bulikon, amikre elmegyek nagy néha, akkor mindig megfájdul a szívem, hogy honnan jövök, s miből sikerült elmenekülnöm. Igen menekülnöm kellett, a lehetőség elöl, hogy visszaessek a régi kerékvágásba, ami nem igazán volt kifizetődő, egészséges pedig a legkevésbé.
Most többnyire a mentális egészségre gondolok, mert anélkül nem igazán működik.
Klikk, tovább.

Posted in felépülés történetek. Tagged with .

3 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

  1. Thanks for the insight. It brings light into the dark!

  2. Hey, that’s a clever way of thinking about it.

  3. This was so helpful and easy! Do you have any articles on rehab?

Some HTML is OK

(never shared)

or, reply to this post via trackback.